2010. június 29., kedd

Babával és keksszel


Zamárdiban így csücsülök a kanapén és nagyon jól érzem magam...

2010. június 28., hétfő

Ányezéknál




Miután felkeltem alvásból (3 órát aludtam), kimentünk Ágiékhoz. Kis Gréta még aludt, addig én gyorsan terepszemlét tartottam lent, majd mikor felkelt, birtokba vettük a gyerekszobát. Kicsit vehemens voltam a frissen kelt babinak, de hozzászokott szegény az ugráláshoz, hangoskodáshoz...édesen gurult, mondta a magáét babanyelven, na és hát azok a kék szemek!:-)

2010. június 27., vasárnap

Gyereksziget







Ma du kint töltöttünk pár órát a Hajógyárin, állati jól éreztem magam! Azt sem tudtam merre rohanjak:-) lufiztam, homokoztam, állatokat néztünk, kukoricáztunk, imádtam a forgatagot, nagyon sokan voltak:-)

Ancsa


Pénteken munka után eljött Ancsa. Az idő akkor még jó volt, kint játszottunk...Anyáék csak beszéltek, beszéltek, azt hiszem volt mit bepótolni, régen találkoztak már...

Kígyóubi



Mostanában a kedvencem, annyit eszek belőle, hogy Anya már aggódik néha:-)

Cipők




Igen, még mindig tart az érdeklődés, rendületlenül:-) anyáék cipőiben glasszálok, és persze ha vendég érkezik, nem hagyhatom ki, hogy felpróbáljam az övéiket is:-)

2010. június 22., kedd

Viki és Léna



Meglátogattuk a 16 napos kicsi Lénát...evett, aludt, ez a korszak is annyira édes!
Persze nehéz is az anyukának, de biztató, hogy egyre könnyebb lesz majd:-)

Boriék meglátogattak



Nálunk töltötték a délutánt Boriék....én egy kicsit túlpörögtem, kicsit féltékenykedtem is, de azért jól elvoltunk:-))) sétáltunk is egy nagyot, amikor elállt végre az eső...

2010. június 20., vasárnap

Julcsi 5 éves!





Julcsinknak már a megszületésének napja is rendhagyó volt anno, mert aznap este jött Magyarországra először a Velvet Revolver....bátyánkkal és annak haverjaival nagy bulit csaptunk a koncerten Julcsi megszületésére:-))És ez már 5 éve volt! Most ünnepeltük őt családilag Zamárdiban...
Azóta is elképesztő egy kisasszony, önálló, kiforrt személyiség, akaratban nincs hiány:-))))
Isteni Esterházy tortát ettünk, a kicsik (is)csak úgy falták...

ui: képeket várunk még...

2010. június 14., hétfő

Csajos 7vége: Szilvásvárad-Szalajka völgy-Eger-Egerszalók-Noszvaj











Anya végre el tudott menni egy 7végére kikapcsolódni, kirándulni pár barátnőjével.
Csodás helyeken jártak, erdő, patakok, madárcsicsergés, kisvasút a Bükkben, majd pisztráng evés....este nagy dumcsi party, majd másnap újabb túrák...folyt. köv. szeptemberben!

Apa hősiesen vigyázott rám, jó kis programokat szervezett...

Együtt


mosolyogtunk Juditnak, mielőtt indultunk szombat reggel kirándulni...

2010. június 6., vasárnap

Családi névnapok








Ma délután nálunk ünnepeltük 5 névnapot, annyira felgyűltek az elmúlt hónapban: Móni, Julcsi, Eszter, Hella és Barnus. Kerti sütögetést tartottunk, készültünk nagyon finom csirke-zöldség nyársakkal, héjában sült újkrumplival, juhtúrós öntettel, epres-joghurtos muffinnal, finom borokkal. Minden elfogyott, a család pedig végre kibeszélhette magát....a 4 gyerkőc már nagyon jól elvan egymással, kisebb súrlódásoktól eltekintve teljesen jó volt a hangulat:-))))). Nagyon szép ajándékot kapott mindenki!!!

Állatsimogatás és Szamóca szülinapi buli








Szombaton volt egyéves az a Gyerekház, ahova sokat járunk anyával, és ahol nagyon megszerettem Marika nénit és a közösséget. Nagy bulival készültek a dolgozók, sokan is voltunk, már kezd kialakulni egy közösség...jó volt kergetőzni, mászókázni, homokozni, na és az állatbemutató! Volt egérke, borz, rókakoma....Nagyon jól éreztük magunkat, én is végig jöttem-mentem....