2015. december 29., kedd

Angie-éknál

A két ünnep között ellátogattunk Angiékhoz, ahol mézeskalácsot is sütöttek a gyerekek. Nagyon jól érezzük magunkat mindig:))))

Pár családi kép

Karácsony mamiékkal, és unokatesókkal

Bori ovis karácsony

Bori volt a karácsonyi mesében a Nyuszi, nagyon ügyes volt. Utána otthon előadta az egész történetet egyedül, mindenki szövegét elmondta.:)

2015. december 22., kedd

Bori 5 éves

Borika tegnap 5 éves lett. Számokban: 115 cm és 18-19 kg, lába 27 körül. Most kezdtem el a 116-os ruhákat ráadni. Imád mindent, ami kézműveskedés (gyurma, gyöngy, festés, vágás stb), elkezdett szépen rajzolni is. Szereti a társasjátékokat, logikai feladatokat, illetve kagylózik h Hella miket tanul a suliban (csomó angol szót megjegyzett már és később is jól használta...pld: Anya, van white a zoknimban:)). Bölcsi óta a legjobb barátnője Anna, elválaszthatatlanok. Bori nagyon önálló kislány, nagyon kreatív, nagyon jó meglátási vannak, szuper játékokat talál ki - ezért is tud partnere lenni nagyobbaknak. Szófogadás terén sokat hadakozunk, akaratos, hisztipiszti, szóval gyakori a veszekedés egyrészt a lányok között illetve velem, ha elunom h nem fogadnak szót:)). isten éltessen sokáig Borikánk!

2015. december 16., szerda

Borin is kangoo cipő:)

Bori be szokott menni futkosni Hella kangoo edzésének a végére, de nagyon érdekli a dolog. Noémi feladott rá egy cipőt és tudott is benne menni egyedül...

2015. november 22., vasárnap

Néhány Bori kép az elmúlt hónapokból

Kolping

Az őszi szünetben 3 napot töltöttünk Zalában a Kolping hotelben. Mindenkinek ajánlani tudom, nagyon klassz hely! Rengeteg a gyerek program (Boboország), kinti és benti játszó lehetőségek, wellness stb.

Őszi munkálatok a kertben:)

Múlt héten, amikor szép idő volt, hétvégén sokat kertészkedtünk a lányokkal. Segítettek a lehulló leveleket összegereblyézni és zsákokba tenni, Hella pedig metszette az elszáradt ágakat. Samu is végig lábatlankodott, örült h sokat kint voltunk:).

2015. november 1., vasárnap

A család

Hellának le kellett rajzolnia a családunkat az egyik házi feladathoz:)

Borkával leckét írnak:)

Hella zsúr

Csütörtökön Hella zsúrt tartott a barátnőivel, akik Borkán kívül már mind az osztálytársai. Nagyon klasszul telt:)

2015. október 26., hétfő

Hella 7 éves lett

Hella szülinapját ünnepeltük 24-én, igazi nagylány már! 131.5 cm és 28 kg. Az iskolát szereti, szorgalmas, vannak új barátnői. Isten éltesse őt sokáig:)

2015. szeptember 22., kedd

Szüreti fesztivál Szekszárd

Angie-éknál

Veresegyházán jártunk nyárzáró bulin Angie-éknál. Mint mindig, nagyon jól éreztük magunkat! Ahogy a kép mutatja, a nagylányok nemigen akartak fotózkodni:)))

2015. szeptember 21., hétfő

Sulis zsúron Liánál

Hellát már a 2. héten meghívta egy kislány az osztályból zsúrra:)

Bori is táncol..

Bori ugyanazt az ovis táncot kezdte el szeptemberben Keleti Andiéknál, amire Hella is járt 2,5 évig. Nagyon élvezi!!!!!

Hungexpo reunion

Életünk első munkahelye Judittal a Hungexpo volt, és még mindig tartjuk a kapcsolatot az ottani bandával. Idén meghívtam a társaságot gyerekekkel hozzánk kerti partyra aug. végén, nagyon jól sikerült!!