2012. május 30., szerda

Önállósodás az evésnél...

Egy ideje Borisnál is eljött az "egyedül akarni evés", azaz mindent ugye kézzel megfogni, és megenni. Ma például a levesbe is belenyúlt többször:-) Tegnap hihetetlenül ügyes volt a halrúd darabkákkal. Eddig egyedül ette kézzel, most konkrétan kivette a kezemből a kis villát, és bár felszúrni segítettem neki, de gyönyörűen ette vele:-))

2012. május 29., kedd

Tündééknél

Tegnap du Tündééknél vendégeskedtünk, igazán kitettek magukért, még jó hogy a pocakbaba mindehhez hozzájárult.... a gyerekek konkrétan már az uzsonnánál teleették magukat, úgyhogy a finom afrikai harcsát a felnőttel fogyasztották el a salikkal:-)) a lurkók nagyon jól eljátszottak együtt, már jól ismerik sőt emlegetik egymást, és ez olyan jó...

Baráti délután

Szombat délután Ati baráti társaságát láttuk vendégül bográcsozásra, gyerekes délutánra. A nagy kertet bevették a gyerekek, és azon morfondíroztunk, hogy pár év alatt jócskán megváltoztak a beszédtémáink:-)) Sorra születnek a babikák, most a legkisebbek: az 5 hetes Benett és a 8 hetes Arnold, ők voltak a sztárok!

2012. május 25., péntek

Hellus tud valamit:-)))))

Azért számomra még hihetetlen, hogy ilyen témában írok bejegyzést, de azért ez fontos:-) Szóval...végignéztem még kb. egy hónapja Hella fiú csoporttársain és megállapítottam magamban, hogy Tomi és Bercell a két leghelyesebb fiú (magasak, helyesek, olyan igazi kis pasisak). Azóta a következő két szitu történt: -pár hete az udvaron voltak már a gyerekek, amikor mentem Hellusért, de H éppen bent volt a fürdőszobában, így elbeszélgettem a kisgyerekekkel. A nevükön is szólítottam őket, mert már nagyjából ismerem mindet. Egyszer csak megszólal Tomi: "mi nagyon szeretjük ám egymást Hellával, egy pár vagyunk". -odajött hozzám Bercell anyukája egyik nap és mesélte, hogy otthon Bercell a következőt mondta neki: Anya, majd ha lesz 4. tesónk (??? - nem tervezik:-)), legyen Hella a neve...mire Ő megkérdezte: miért??....mert az oviban Hella olyan szép és tetszik nekem:-) hát szóval ezért....

Hella ovizáró

Hát ez is eljött kérem szépen, az első ovizáró:-)) lázas készülődés előzte meg, bár mivel Hellus nagyon szeret énekelni, néhány éneket elénekelt a repertoárból már az elmúlt hetekben:-)ettől függetlenül nagy meglepetés volt az ünnepség. Látszott, hogy az óvónénik mennyire próbálták együtt tartani a csoportot, és nagyon szépen megtanították a dalokat (Szőke: Bea néni, barna: Emőke néni). A gyerekek pedig lelkesen énekeltek, mozogtak, pörögtek-forogtak, szóval tünemények voltak. Teljesen meghatódtam!

2012. május 20., vasárnap

Bori utánoz

Boricka nagyon benne van " abban a korban", amikor mindenben utánozza Hellát. Ha iszik, ha motorozik, Ő is ugyanazt teszi, mindig ugyanaz a játék kellene (ebből kerekednek a vitáik is...), és hát a cipőzés pld...sokszor arra leszek figyelmes, hogy kint matat az előszobában, majd megjelenik Hella kinti papucsában...és a leghuncutabb mosollyal glasszál benne.

Pár Hella közeli

úgy szeretem a közeli képeket a pofijáról:-))

Krétázás, kölesgolyózás

Nagyszülős képek

Családi délután

Minden év májusában összehangoljuk a lányos névnapokat: Móni, Hanna, Julcsi, Eszterek, Hella (+Béla április:-)). Grilleztünk nagyon finomakat mártogatóssal, Judit pogácsája és Vevi salátája is isteni lett. A gyerekek hihetetlenül elvoltak egymással és a nagyszülőkkel is. Hella fő ajándéka a kétkerekű roller volt, teljesen odavolt érte -és azóta is - a Mici:-).