2012. január 23., hétfő

Hella nagylányosodik





Olyan jó szemlélődni és figyelni a gyerekek változásait. Hellára is sok minden hatott (ovi, kor), de az biztos, hogy látszik rajta a nagylányosodás. A hogyan-ban látom a változást. Elvonul, babázik, eteti őket, mesél magának, nekem, szépen, csendesen, megértő ha valami nem úgy történik ahogy Ő eltervezte, kezd megértő lenni Bori kirohanásaival kapcsolatban (amikor a játékait akarja elvenni..). A hisztizés, dacolás kezd lecsengeni (nem akarom elkiabálni), mindenesetre meggyőzhető a kisasszony. Persze vannak ellenkezések, de már kevésszer és nem olyan hangosak:-).
Magára hagyhatom kint a kertben is akár, vagy fent ha én lent főzök, de Borit is rábízhatom rövid időre ha éppen úgy alakul. Sőt ha B éppen kiabál vagy hisztizik, odamegy hozzá nyugtatni, vagy hozzám, hogy mit segítsen:-).
A mozgékonyság megvan még, aminek nagyon örülök, mert szeretném sportoltatni is, illetve tavasztól kint leszünk úgyis, bicajozunk, ugrálunk, futkározunk - jajdevárom!!!!!
(ui: persze amikor Lócival vagy Barnussal elkezdenek hancúrozni, akkor bele tudnak melegedni rendesen, nem mondom:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése