2013. augusztus 22., csütörtök

Zamárdi 2013

Idén a gyerekek 6, én 5 hetet töltöttem Zamárdiban. Ez a nyár valahogy gyorsabban elszállt, könnyebb volt a lányokkal olyan szempontból, hogy jól eljátszanak már együtt. Mindkét lány még nagyot alszik ebéd után, így az a pár óra nekem nagyon jól jön különösebb segítség híján.. Sokan meglátogattak minket, még az ovis barátnők közül is ketten:) Sokat kirándultunk, rengeteget fürödtünk (Hella karúszó nélkül, víz alatt nyomja...), sokat mozogtunk (Hella saját bicajjal jön velünk nagyobb távra is már..). Borika teljesen szobatiszta lett, WC-be pisi-kaki, emellett sokat fejődött mozgásilag is, futóbicajjal, rollerrel is szépen megy:) Ezen a nyáron is sokat énekeltünk a lányokkal, Borika is napközben, autóban, mindenhol verset mond, énekel vagy mesél valamit.... Ismét megállapítottam, hogy olyan jó velük lenni, hogy nem döntöttem rosszul, hogy a nyár nagy részét még idén is velük töltöm. Olyan biztonságot ad ez nekik és ebben a korszakban kiemelten fontos a sok közös élmény:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése