2015. június 21., vasárnap

Mozgás fajták

Hella nagy kedvvel űzi a legtöbb mozgásfajtát, tényleg ügyes:). A bicikli régóta szerelem, már tavaly is nagy túrákra jött velünk. Nemrég kapott egy nagy rollert is, amit szintén imád, minden nap rollerezik valamennyit. Ehhez jött most a görkori, Barnus odaadta egyik kinőtt szettjét, Hella gyakorlatilag rögtön ment is vele(a képen beöltözve a védőszerkóba, ezt azóta nem hajlandó felhúzni..). Most minden nap görkorizik is, ma úgy sétáltattunk kutyát, hogy ő azzal jött. Emellett megtanult ügyesen tollasozni is, szépen üti nekem, 5-6 adogatás már megy. Nekem ez mindig is nagy kedvencem volt, emiatt is örülök neki. És hát itt a nyár, az úszás, megy táborba, szépen fejlesztgeti majd a tudását:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése